Nyugtalanító híreket kapott Szijjártó Péter – azonnal reagált a külügyminiszter
A magyar külügyminiszter Afrika közepén is rajta tartja a szemét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hatalmas előrelépésről számolt be.
„Minden nehézség ellenére a tavalyi volt Magyarország gazdaságtörténetének második legsikeresebb éve a beruházásösztönzés szempontjából, így két egymást követő évben is sikerült több mint tízmilliárd euró értékű beruházásról megállapodást kötni” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Környén.
A tárcavezető arról számolt be a Henkel friss beruházásának átadásán, hogy a német vegyipari vállalat 12 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztése nyomán a gyár munkavállalói létszáma immár 300-ra nőtt.
A projektet az állam 1,7 milliárd forinttal támogatta, így elősegítve a magyar exportteljesítmény további bővülését.
Beszédében kifejtette, hogy a hazánkban már 38 éve jelen lévő cégnek a társadalmi felelősségvállalása is példaértékű, az elmúlt időszakban több mint ötszáz jótékonysági projektet valósítottak meg. Illetve kitért arra is, hogy Komárom-Esztergom vármegye gazdasága dinamikusan fejlődik, amit az is jól mutat, hogy tíz év alatt duplájára nőtt itt az ipari teljesítmény.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar külügyminiszter Afrika közepén is rajta tartja a szemét.
Szijjártó Péter ezt követően érintette az utóbbi évek válságait, amelyek eredményeként számottevően visszaestek a beruházások világszerte, Európában például tavaly 45 százalékkal csökkent a működőtőke beáramlása, a zöldmezős beruházások száma pedig mintegy húsz százalékkal.
„Ha összehasonlítjuk az úgymond fejlett világ országaiba érkezett beruházásokat, akkor ott is azt látjuk, hogy a tavalyi esztendőben ezerrel kevesebb beruházást jelentettek be, mint azt megelőzően.
Mindezen aggodalomra okot adó fejlemények közepette még értékesebb az, hogy a 2024-es esztendő beruházásösztönzés szempontjából Magyarországon gazdaságtörténetünk során a második legjobb év volt”
– hangsúlyozta Szijjártó Péter, aki ennek kapcsán rámutatott, hogy így két egymást követő évben is sikerült több mint tízmilliárd eurónyi értékű beruházásról megállapodást kötni, és ennek nyomán húszezer új munkahely jöhetett létre. Üdvözölte, hogy a koronavírus-járvány kitörésének évét leszámítva 2015 óta minden évben megdőlt a hazánkba érkező beruházások csúcsa, amiben szavai szerint nagy szerepe van a gazdasági semlegesség stratégiájának.
Ezt is ajánljuk a témában
Orbán Viktor miniszterelnökre fontos további tárgyalások várnak az Egyesült Arab Emírségekben.
A miniszter ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy tavaly is három különböző kontinensről érkeztek beruházások Magyarországra, azonban a sok változás közepette az biztos pont, hogy a német vállalatok évtizedek óta kulcsszerepet játszanak a hazai gazdaság teljesítményében.
„Az elmúlt tíz esztendőben soha, soha nem volt olyan, hogy a német vállalatok ne lettek volna a három legjelentősebb beruházói közösség között” – jegyezte meg, hozzátéve azt, hogy tavaly is a német cégek hozták a legtöbb nagyberuházást, szám szerint tízet. Majd tudatta, hogy az elmúlt tíz évben a kormány 318 nagy német beruházáshoz nyújtott támogatást, ami összesen 3800 milliárd forintnyi beruházást eredményezett.
Végül pedig a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legfrissebb felmérését is ismertette, amely szerint a Magyarországon működő német vállalatok körülbelül 38 százaléka versenypozíciója javulását tapasztalta az elmúlt öt, egyébként rendkívül nehéz évben. Úgy vélekedett, hogy mindez azt bizonyítja, hogy a német cégek jól érzik magukat hazánkban, jól tudják hasznosítani „Európa legversenyképesebb beruházási környezetének vívmányait”, többek közt például a rekordalacsony társasági adót. Majd emlékeztetett arra is, hogy Németország nemcsak a legnagyobb beruházó, hanem Magyarország legfőbb kereskedelmi partnere is, és hatezer német vállalat 300 ezer embernek ad munkát hazánkban.
Ezt is ajánljuk a témában
„Semmi olyan szankciót nem fogunk engedni, amely Magyarország stratégiai, nemzetbiztonsági érdekeivel szembemenne” – tért ki az újabb szankciós csomag összeállítására a külügyminiszter.
(MTI)
Fotó: Attila Kisbenedek/AFP